A Corvette története
Az első Corvette 1953- ban ejtette ámulatba a sebesség szerelmeseit. Üvegszálas karosszériájával
merészen szakított az addigi tradícióval. Az idők folyamán Amerika első számú sportautója vált belőle.
Neve mára fogalom lett. Egyike azon autóknak, amelyek megteremtették saját világukat. A legendás
Sting Ray Coupe 1963-ban egy cápától kapta a vonalait. Valójában versenyautónak készült, 1958-ban.
Öt évvel később Bill Mitchell és tervező csapata átalakította minden idők egyik legstílusosabb
sorozatgyártású sportautójává.
Az 1963-as Coupe változatnak még és osztott hátsó ablakai és hajó szerű hátsó traktusa volt,
amelyeken jelentősen módosítottak a következő évben.
Másik, csak a Sting Ray-re jellemző elem, az elrejthető és felnyíló első fényszórópár volt, ami
évtizedekre meghatározta a későbbi Corvettek formavilágát is.
A 60-as évek muscle-car idejében mutatkozott be a harmadik generációs Corvette,a C3. Ez a széria 1982-ig volt gyártásban.
A külső formavilág a híres 1965-ös Mako Shark II-ről került át a sorozatgyártásba.
Minden idők egyik legerősebb Corvette motorja, az 500 lóerős L88-as dübörgött a C3 motorházteteje alatt:
A gyökeresen új formavilágú C4-es generáció 1984-ben mutatkozott be. Tökéletesített aerodinamikai jellemzőkkel, megnövelt belső térrel és
tökéletesen átlátható kezelőszervekkel rendelkezett.
A merészen, 64 fokos szögben megdöntött első szélvédője az egyik legmeredekebb volt az autógyártás történetében.
A teljesen megújult C5 1997-ben jelent meg, mely a Corvette történetében a legalacsonyabb légellenállási együtthatóval rendelkezett.
Minőség, teljesítmény és stílus - a sorozat legfontosabb jelzői.
A Corvette néve fogalom az autózás szerelmesei körében. Álmokat, vágyak, ihletet, testesítenek meg.
Ma is generációk tekintenek fel rá, akik inkább élvezik a vezetést, minthogy beszéljenek róla.
A Corvette mindig is a versenyzéssel állt szoros kapcsolatban.
Zora Arkus-Duntov - a Corvette atyja - meggyőződéssel hitte, hogy a versenypályákat uralnia kell
Corvette-nek. 1960-at írtak, amikor Briggs Cunningham csapattulajdonos három Corvette-et hozott
Le Mans-ba. Az új autók figyelemre méltó módon demonstrálták szívósságukat és gyorsaságukat: a
3-as számú autó nyolcadikként végzett, jóval megelőzve a kor kitűnő sportautóit. 40 évvel később,
2000-ben a Corvette-ek visszatértek Le mans-ba. Ekkor a C5-R modellek a harmadik és negyedik
helyet szerezték meg a GTS-osztályban. (Összetettben a 10. és 11. helyen végeztek)
Csupán egy év kellett hozzá, hogy a reményeket siker koronázza Le Mans-ban. A Corvette C5-R
versenyautók az 1., és 2. helyen végeztek a GTS-osztályban. A Corvette 2002-ben sikeresen
megvédte a címét, és immár másodszorra nyerte meg a legendás 24 órás Le Mans-i futamot, a
GTS-osztályban, ráadásul dupla győzelemmel! 2003-ben a dobogó második és harmadik fokára
állhatott fel a csapat. A következő évben a Corvette csapat ismét versenybe szállt a trófeáért.
Elszántabbak és erősebbek voltak, mint valaha. Drámai küzdelem után ismét a dobogó legfelső
fokára autózták fel magukat, újabb dupla győzelemmel. Az új C6 R-rel induló team 2005-ben
megismételte a sikereket.